Salonina
Cornelia Salonina Chrysogene. Valószínűleg a 260-268 között uralkodó Gallienus császár első és egyetlen felesége. Augusta rangja volt. A házasságból három fiú született.
Amikor a perzsák Valerianus császárt foglyul ejtették, amely fogságból már sohasem tért vissza, a hatalmat fia, Gallienus vette át, aki korábban már együtt uralkodott apjával augustusként. Saloninát valószínűleg jóval 260 előtt vette feleségül, mivel legidősebb fiuk már 255-ben caesari címet kapott, azaz serdülőkorban lévő legényke lehetett. Nem tudjuk, milyen családból származott Salonina, sem azt, hol és mikor jött a világra.
Az ókori történetírók a Gallienusszal szemben ellenséges senatorok befolyására igen rossz fényben mutatják be a császárt, mint lusta és szabados életű embert, aki egyenest elmerült az élvezetekben, miközben a császárságot szinte teljes összeomlás fenyegette. A korszerű tudomány azonban lényegesen megváltoztatta ezt a képet. Valóban, Keleten ekkoriban önállósodik Palmyra királyság Odenathus és Zenobia uralkodása alatt, nyugaton pedig Gallia kerül a bitorló Postumus kezére. Gallienus megkísérelt harcolni ellenük, mégis, elsősorban ennek a két ütközőállamnak köszönhetően, a császárságnak a Rajna mentén és az Eufrátesznél is biztosítva voltak a határai.
Gallienus személyesen vezérelte azokat a csapatokat, amelyek kemény harcban visszaverték a germánokat, akik mélyen behatoltak a Balkánra, [165] sőt Itáliába is. Több helytartó lázadását is leverte, s lényeges reformokat vitt végbe az államigazgatásban és a hadseregben. Sértette azonban a senatorokat, hogy következetesen távol tartotta őket a magasabb katonai rangoktól.
Ami a császári pár személyiségét illeti, érdeklődésüket és intellektusukat jelzi az a megbízható, hiteles forrás, mely az akkor élő s éppen Rómában járó híres filozófustól származik. Porphürosz (latinosan Por-pyrius), a híres Plótinosz (latinosan Plotinus) tanítványa, aki akkoriban a birodalom fővárosában tanított, ezt írja mestere életrajzában:
“Plótinosszal szemben különleges tiszteletet és megbecsülést mutatott Gallienus császár és felesége, Salonina. Barátságukból merítve Plótinosz fölvetette, hogy építsenek újjá egy campaniai várost, amelyet régebben a filozófusok városának tartottak, ám romokban hever; az újonnan épített városnak adják a környező földeket, és a jövendő lakókat irányítsák Platón törvényei, a várost pedig nevezzék Platonopolisznak. Megígérte, hogy saját maga is odatelepül barátaival. A filozófus ilyetén kérése könnyen meg is valósult volna, ha némelyik udvari ember nem akadályozza meg irigységből vagy rosszindulatból vagy másféle gyalázatos okból.”
Ez az információ többet jelent, mint az a sok ostoba pletyka, piszkolódás és vádaskodás, amelyet Gallienus életrajza tartalmaz a Historia Augusta lapjain. Hozzá kell tenni, hogy e biográfia szerint a császárnak volt egy kedvenc ágyasa, Pipa vagy Pipara nevű, egy Duna menti barbár fejedelem lánya, akinek e lányért cserébe átadta az egyik provincia egy részét. Bár a pénzérmék, mint már esett szó róla, nem az érzelmek őszinteségének leghívebb mutatói, Gallienus és Salonina esetében házasságuk harmóniáját jelképező valódi bizonyítéknak kell elismernünk azt az érmét, amely egyrészt kettőjüket ábrázolja, amint profilban egymásra néznek, Concordia Augustorum (Az augustus és az augusta egyetértése) felirattal, másrészt az Amaltea nevű kecskét, amint a kis Zeuszt táplálja. Tegyük hozzá, hogy Saloninának számos pénze fennmaradt, amelyek az ő és férje dicsőségét hirdetik úgy latin, mint görög felirattal.
Salonina férje társa volt az utolsó pillanatokban is, amikor Mediolanumban (a mai Milánóban) 268-ban ostrom alá vette a fellázadt Aureolus hadvezért. Ekkor a hadseregben összeesküvés szövődött, és a császár a lázadók kezétől esett el. Vele együtt halt meg Salonina. Már korábban elvesztették két fiukat. A legidősebb, Licinius Valerianus a Balkánon [166] halt meg 258-ban. Két évre rá a fiatalabbik, Salonius került a trónbitorló galliai Postumus császár kezébe, és elesett. A legfiatalabbikat, Marinianust pedig már apja és anyja halála után ölte meg bestiálisan a fővárosi csőcselék.
Salonina egyik kibocsátott pénzének hátoldalán egy ülő női alak látható, körös-körül felirattal: Augusta in pace requiescat, azaz: „Nyugodjék békében a császárné.” Ez az ókortól napjainkig általánosan ismert, keresztény formula, ami a halottakra vonatkozik. A pénzérméket te-hát holta után verték, és Saloninát akkoriban kereszténynek vagy legalábbis a kereszténységgel rokonszenvezőnek tartották. Erről azonban minden forrás hallgat, még a korhoz közel élő caesareai Euszebiosz is Az egyház történetében. Salonina kereszténysége ellen szól az is, hogy jó viszonyt tartott fenn Plótinosszal, a filozófussal, aki a legkülönfélébb okoknál fogva nem lehetett barátja az új vallásnak. A pénz kibocsátásának ügye tehát továbbra is rejtély. [167]
Ulpia Severina. A 270-275 között uralkodó Aurelianus császár felesége, akihez trónra lépte előtt ment férjhez. Augusta címet kapott, s egy lánya volt.
Gallienus közvetlen utódja, a Gothicusnak nevezett Claudius miután a Balkánon e germán nép fölött aratott győzelmeket, Sirmiumban halt meg egy járvány következtében 270 késő nyarán. Bátyja, Quintillus, akit a senatus utódjául ismert el, Aquileiában távozott az élők sorából, vagy mint a járvány áldozata, vagy a katonái ölték meg, esetleg öngyilkos lett. Alig 17 napon át uralkodott. Egyikük feleségéről sem tudunk semmit. A Historia Augustában csupán azt állapítják meg, hogy Claudiusnak nem volt gyermeke, Quintillus viszont hátrahagyott két fiút.
A Duna menti haderő császárrá kiáltotta ki a lovasság vezérét, Aurelianust. Ő az egyik legkiválóbb uralkodó Róma történetében. Szétverte az immár Itáliába benyomuló germán törzseket. Megkezdte a Róma körüli hatalmas védfalak építését, amelyeknek imponáló maradványai máig az ő nevét hordják. Kiüldözte a gótokat a balkáni provinciákból, ám visszavonta seregét Daciából. Keleten legyőzte Zenobia királynőt, és elfoglalta Palmyrát, levert egy lázadást Aegyptus provinciában. Véget vetett Gallia önállóságának. Végül Byzantium közelében saját katonái végeztek vele.
Felesége viszont teljesen árnyékban marad, szinte ismeretlen előttünk. Nem említi egyetlen ókori szerző sem. Tudjuk, hogy létezett, és voltak [168] címei - a legiós táborok, a senatus és a haza anyja -, de ezeket csak a pénzekről ismerjük. Feltételezik, hogy Ulpius Crinitus lánya volt, aki állítólag nagy szerepet játszott a császár oldalán, és azzal büszkélkedett, hogy Traianus császár nemzetségéből származik. Vajon Aurelianust mint vejét támogatta, vagy fordítva, a császár emelte őt magas rangra?
Aurelianus viszonyáról a számára két legfontosabb asszonnyal csak egymondatos megjegyzés tájékoztat a Historia Augustában. Eszerint évente megajándékozta feleségét és leányát kis figurákkal, mint minden ember. Arról a római szokásról van szó, amikor a jó barátoknak és roko-noknak kis agyagfigurákat ajándékoztak, amelyek neve sigillaria volt, az év végén, a saturnaliák ünnepének utolsó napján. Maga az ünnepség, az ajándékozás szokása is máig él - csak más néven. [169]